Shizel- Fehérvári Judit Alternatív és Holisztikus Terapeuta-író

​Kedves Édesanyák!

​-Ti vagytok az érzelmi biztonság kikötői. A gyermek bennetek keresi a tükröt: vajon szerethető vagyok akkor is, ha gyenge vagyok?

​A "túlféltés" csapdája: Amikor azonnal meg akarjátok oldani a problémát helyette, vagy el akarjátok terelni a figyelmét a fájdalomról, azt üzenitek: "Nem bízom benne, hogy képes vagy elviselni ezt a nehézséget." Ezzel akaratlanul is gyengítitek az önbizalmát.

​A megfelelés kényszere: Ha a szeretetet feltételekhez (jó jegy, rendes szoba, csendes viselkedés) kötjük, a gyerek megtanulja elnyomni valódi énjét.

​A feladat: Engedjétek meg neki a vihart! Ne akarjátok azonnal elcsendesíteni a sírást. Csak legyetek ott. A jelenléted azt mondja: "Bármit érzel, biztonságban vagy nálam." Ez az önbizalom valódi alapköve.

 

 

​Kedves Édesapák!

​-Ti vagytok a világba vezető kapu. A gyermek tőletek tanulja meg a határait és a saját erejébe vetett hitét.

​A "katonásdi" veszélye: A "ne sírj, katona dolog" vagy a "legyél már keményebb" mondatok nem erőt adnak, hanem falat építenek a gyerek szíve köré. Egy kisfiú vagy kislány, aki nem sírhat, felnőttként nem fog tudni érezni sem.

​A teljesítmény hajszolása: Ha csak akkor kap elismerést, ha győz, akkor az önbecsülése mindig külső körülményektől fog függeni. Ha elbukik, összeomlik, mert nincs belső tartása.

​A feladat: Mutassátok meg a saját sebezhetőségeteket! Ha apa is be meri vallani, hogy elfáradt vagy elrontott valamit, a gyerek megtanulja, hogy hibázni szabad. Az igazi férfierő nem az érzéketlenségben, hanem az érzelmi stabilitásban rejlik.

​Mit tehetünk a mindennapokban?

​Az önbizalomhiány gyógyítása nem nagy beszédekkel, hanem apró gesztusokkal történik:

​Nevezd meg az érzést: "Látom, most nagyon csalódott vagy." Ezzel legitimálod a belső világát.

​Kérdezz, ne oktass: "Hogy érzed magad ezzel kapcsolatban?" ahelyett, hogy megmondanád, mit kellene éreznie.

​Hagyj teret a kudarcnak: Engedd, hogy elrontsa, hogy próbálkozzon, és dicsérd meg az erőfeszítést, ne csak az eredményt!

​

-Tudományosan bizonyított, hogy a tudatalattink irányítja életünk 95%-át. Amit gyerekkorban "beírunk" – hogy az érzés baj, hogy a sírás gyengeség –, az felnőttként automatikus programként fut majd le. Írjuk át ezt a programot együttérzéssel!

​Ne feledd: Egy magabiztos felnőtt nem az, akinek sosem fájt semmi, hanem az, akinek gyerekként megengedték, hogy fájjon, és volt, aki megfogta a kezét a sötétben.

 

 

Most Kedves Barátom,Szülőtársaim, írok számotokra három konkrét, lélekemelő feladat, amit az édesanyák és az édesapák is beépíthetnek a mindennapokba, hogy a gyermekük önbizalma és érzelmi biztonsága megerősödjön.

​Gyakorlatok az önbizalom és az érzelmi biztonság építéséhez.

 

​1. Az "Érzelmi Időjárás"

– Játékos kapcsolódás (Édesanyáknak)

​Sok gyerek nem tudja megnevezni, mi zajlik benne, csak azt érzi, hogy valami feszíti. Ez a gyakorlat segít abban, hogy az érzések ne "ellenségek", hanem elfogadható állapotok legyenek.

​Hogyan csináld: Minden este, mielőtt elaludna, kérdezd meg tőle: "Milyen volt ma a szívedben ez a nap, ,, milyen az időjárás a lelkedben Kincsem?"

​A cél: Lehet benne napsütés (öröm), zivatar (harag), köd (bizonytalanság) vagy szemerkélő eső (szomorúság).

​A szülő feladata: Átvitt értelemben,ha azt mondja, "vihar volt", ne akard rögtön "kisütni a napot". Mondd azt: "Köszönöm, hogy elmesélted. A vihar után mindig kitisztul az ég, de most itt vagyok veled a dörgésben is." Ez tanítja meg neki, hogy az érzelmei biztonságban vannak nálad.

 

​2. A "Közös Szerelés" – A hiba ereje (Édesapáknak)

​Az önbizalomhiányos gyerek retteg a kudarctól. Az apa az a minta, aki megmutatja, hogy a világ akkor sem dől össze, ha valami nem sikerül elsőre.

​Hogyan csináld: Keress egy elromlott tárgyat a lakásban, vagy kezdjetek el építeni valamit, ami nehéz. Amikor te, az apa, elrontasz valamit a folyamat közben, ne káromkodj vagy bosszankodj, hanem mondd ki hangosan: "Hoppá, ezt elnéztem! Semmi baj, nézzük meg, hogyan tudnám másképp csinálni."

​A cél: Vond be őt is! Kérdezd meg: "Szerinted próbáljam meg máshogy?" * A szülő feladata: Amikor a gyerek ront el valamit, tilos a kritika. Helyette: "Látom, próbálkozol, ez a legfontosabb. Tanultunk belőle valamit?" Ezzel a tudatalattijába (abba a bizonyos 95%-ba) azt írod be: a hiba nem végzetes, hanem a fejlődés része.

 

​3. A "Bátorság-Kavics"

– Fizikai emlékeztető

​A gyerekeknek szükségük van valamilyen kézzelfogható dologra, amihez nyúlhatnak, amikor nem vagyunk velük (például az iskolában vagy az óvodában).

​Hogyan csináld: Keressetek együtt egy szép, sima kavicsot. Mondd el neki, hogy ez a kavics "tárolja" az összes olyan pillanatot, amikor ő bátor volt (amikor először lecsúszott a csúszdán, amikor egyedül kért vizet, stb.).

​A szülő feladata: Amikor látod, hogy fél vagy bizonytalan, emlékeztesd a kavicsra a zsebében.

​A spirituális üzenet: Ez nem varázslat, hanem fókuszváltás. Arra tanítod, hogy az erő nem kívülről jön, hanem ott van a saját kis "kincstárában", a szívében.

 

 

​Miért működik ez?

 

​Mert nem csak beszélsz az önbizalomról, hanem megéled vele. Amikor a gyermek látja, hogy te is elfogadod az ő nehéz érzéseit, és te is emberi módon kezeled a saját hibáidat, megszűnik a kényszer, hogy "tökéletesnek" kelljen lennie.

​A tudatalatti elméje ilyenkor azt rögzíti: "Látnak engem. Értenek engem. Értékes vagyok akkor is, ha hibázom." És barátom, ahogy mondom: ez minden trauma ellen a legjobb orvosság! Szeretet,figyelem,megértés! Itt vagyok,hallak,megértelek téged!

 

 

A gyermekednek is pont arra van szüksége amit te sem kaptál meg!

 

 

A piros lufi és a megtartó csend története,amit a minap nézhettem végig,s bevallom,könnyek csillogtak a szemeimben. Örömkönnyek, mert végignézhettem egy drága édesapa s kislánya piros lufis történetét. Na, ez az amit az édesapa nélkül felnövekvő gyermekek,ahogyan én is,nem élhettünk át soha!

A mi piros lufink,szétdurran még születésünk napján!

Szóval üldögéltem a Haller parkban, és a parkban hirtelen támadt fel a szél. A másik padon egy imádnivaló 5-6 éves barnahajú,telis tele szeretettel ült a kislány, keze egy pillanatra ellazult, és a piros lufi – ami eddig a legjobb barátja volt – vidám tánccal emelkedett a magasba, egyre távolabb, egészen a fák koronájáig, majd eltűnt az azúrkék égbolton.

​-A kislány és az édesapja ott maradt a padon, szótlan, megfagyott némaságban a kislány keze még mindig az ég felé nyúlt, de a zsineg vége már üres volt. Pár pillanat dermesztő csend után,egy pillanatnyi néma döbbenet után,hogy a lufija elszállt, feltört belőle a keserves zokogás. Olyan elemi erejű fájdalom volt ez, amit csak egy hatéves tud érezni, akinek abban a percben tényleg a lufi volt az egész világa.

​-Az édesapja ott állt mellette. Látta, ahogy a játszótérről érkezők, vagy a játszótérre érkező szülők, járókelők megtorpannak az igazán hangos,fájdalommal teli sírás hallatán, és látta a sajnálkozó tekinteteket. Arcára volt írva, hogy érezte magában a kényszert, hogy azt mondja:

„Ne sírj kicsim, veszünk másikat!” vagy hogy elviccelje a helyzetet: „Nézd, elment világot látni!”

​De aztán eszébe jutott valami fontosabb. Megállt. Nem rohant a közeli árushoz egy újabb lufiért.

- Ehelyett lassan, méltóságteljesen leguggolt a pad elé, hogy a tekintete egy szintbe kerüljön a kislányéval.

​Nem szólt semmit, csak hagyta, hogy a kislány sírjon. Nem akarta „elkapcsolni” a fájdalmat, mint egy tévét. Egyszerűen csak jelen volt. Amikor a kislány látta, hogy az apja nem ijedt meg a könnyeitől, a zokogása lassulni kezdett.

​– Látom, mennyire szeretted azt a lufit – szólalt meg végül az apa halkan, mély együttérzéssel. – Nagyon fáj, hogy elrepült, ugye?

​A kislány bólintott, és a mellkasába fúrta az arcát. Az apa átölelte a kis vállait. Nem rázta, nem csitította, csak tartotta őt. Ebben az ölelésben ott volt a válasz minden félelemre: „Szabad érezned a veszteséget. Nem vagy egyedül. Itt vagyok, és megtartalak.”

​Percek teltek el. A kislány hüppögése lassan elült. Nem azért fejezte be a sírást, mert kapott valamit, hanem mert megértették. A fájdalma kapott egy nevet és egy biztonságos helyet.

​– Apa... – suttogta a kislány –, most már biztosan a felhők között játszik.

– Biztosan – mosolygott az apa, és megpuszilta a kislány homlokát. – Emlékezni fogunk rá, milyen szépen táncolt a szélben?

​A kislány elmosolyodott a könnyei mögül, és megfogta az apja kezét. Ebben a pillanatban nem egy lufit kapott vissza, hanem valami sokkal nagyobbat: az önmagába vetett hitet, hogy az érzései nem veszélyesek, és a bizalmat, hogy az apukája az a kőszikla, akire bármikor támaszkodhat.

Ez a pillanat, barátom amit átélhettem az édesapával és a kislányával, sokkal többről szólt, mint egy elveszett játékról. Itt dőlt el, hogy a kislány bízni fog-e önmagában, vagy egy életen át mások jóváhagyását keresi majd.

​Miért volt sorsfordító ez a pillanat?

​-Amikor az édesapa leguggolt és csendben maradt, valójában a kislány tudatalatti programját írta át. Nézzük meg, mi történt a felszín alatt:

​Az érzelmi biztonság alapköve:

-A gyermek megtanulta, hogy a fájdalom nem „rossz” és nem „felesleges”. Ha a szülő nem ijed meg a gyermeke könnyeitől, a gyermek sem fog félni a saját érzéseitől. Ebből születik a valódi, belső stabilitás.

​A "Látlak" ereje:

-Az apa nem megoldást adott (nem vett rögtön új lufit), hanem elismertséget. A kislány azt élte meg: "Látnak engem, értenek engem, tehát létezem és számítok." Ez az egészséges önbecsülés gyökere.

​A fojtogatás helyett felszabadítás:

-Ha az apa csokit ad vagy elvicceli a helyzetet, a kislány megtanulja elnyomni a bánatát. Felnőttként pedig ő is pótcselekvésekbe (evésbe, munkába, függőségbe) menekülne, ha valami veszteség érné. De ebben a történetben megtanulta átélni és elengedni a fájdalmat.

​Üzenet a Szülőknek

​Kedves Édesanyák és Édesapák!

​-Ne féljetek a gyermek döntéseitől, kudarcaitól vagy könnyeitől. A ti dolgotok nem az, hogy megóvjátok őt minden széltől, ami elviheti a lufiját. A ti dolgotok az, hogy ott legyetek mellette, amikor a keze üresen marad.

​Ha megengeditek neki, hogy sírjon, ha elismeritek a fájdalmát, akkor egy olyan felnőttet neveltek, aki:

​Merni fog érezni.

​Merni fog őszinte lenni.

​És legfőképpen: nem fogja hagyni, hogy a világ elhitesse vele, hogy az ő belső világa nem fontos.

​Az önbizalom nem a sikerekből épül, hanem abból a biztonságból, amit akkor éreztünk, amikor leguggoltak hozzánk a pad elé.

Szoktam volt tanítani:

,, Ha magadat gyógyítod,a családodat gyógyítod!,,

Az önbizalomhiány gyökere: Amikor a gyermek láthatatlanná válik

​Barátaim, 40 év lélekélettani tanácsadás és több mint 600 „lélekgyermekem” után bizton állíthatom: minden trauma alapja az önbizalomhiány. Ez pedig nem más, mint a kapcsolat elvesztése saját magunkkal. Az önbizalom nem ott kezdődik, hogy valaki ügyes, hanem ott, hogy elhiszi: az, amit érez, érvényes és fontos.

​Ahogy a padon zokogó kislány példáján is láttuk, a baj nem a fájdalommal van, hanem azzal, ha egyedül maradunk benne.

Ha a szülő a figyelmet eltereli, az érzést semmisnek nyilvánítja, a gyermek tudatalattijába (abba a bizonyos 95%-ba) egy pusztító program íródik be: "Az érzéseim rosszak, el kell fojtanom őket."

-Dr. Máté Gábor (világhírű magyar származású pszichológus és orvos) az, akinek a munkássága szinte pontról pontra igazolja azt, amit én is tanítok a trauma gyökereiről és az önbizalomhiányról.

​-Máté Gábor évtizedek óta hirdeti, hogy a felnőttkori függőségek, betegségek és a belső bizonytalanság mind-mind a korai gyermekkorban gyökereznek.

​Dr. Máté Gábor egyik alapvető tézise, hogy a gyermeknek két alapvető szükséglete van: a kötődés (szeretet, biztonság) és az authenticitás (hogy önmaga lehessen, megélhesse az érzéseit).

​1. Az érzelmek elnyomása és a betegség kapcsolata

​Én azt tanítom: Az önbizalomhiány és a trauma alapja az, ha a gyermeknek el kell fojtania az érzelmeit ("ne sírj", "semmiség").

​Máté Gábor igazolása: Ő azt mondja, ha a gyermek választásra kényszerül a kötődés (hogy anya és apa szeressen) és az őszinte érzései között, akkor a túlélés érdekében feladja önmagát. Elfojtja a dühét, a fájdalmát, csak hogy megfeleljen. Ez az elfojtás később krónikus betegségekhez és önbizalomhiányhoz vezet, mert az ember elveszíti a kapcsolatot a saját belső iránytűjével.

​2. A 95% – A tudatalatti programozása

​Én azt tanítom: A tudatalattink 95%-ban irányít, és a gyerekkori minták automatikusan futnak le felnőttként.

​-Máté Gábor igazolása: Kutatásaiban bizonyítja, hogy az agy fejlődése (az idegpályák huzalozása) a környezeti hatásokra történik. Ha egy gyermek azt éli meg, hogy a világ nem biztonságos az érzései számára, az agya "túlélő üzemmódra" áll át. Ez nem tudatos döntés, hanem egy mélyen rögzült biológiai és pszichológiai program, ami felnőttként is uralja a reakcióinkat.

​3. A "Csoki a kézbe" effektus (Pótcselekvések)

​Én azt tanítom: A figyelemelterelés (munka, evés, telefon) csak elfedi a belső gyermek fájdalmát.

​-Máté Gábor igazolása: Ő a függőségek szakértője. Azt tanítja, hogy "ne azt kérdezd, miért a függőség, hanem azt, miért a fájdalom". A munkaalkoholizmus, az evés vagy a kontrollmánia, sémakémia alkalmazása mind csak kísérletek arra, hogy elcsendesítsük azt a gyereket, aki ott sír a padon, és akinek senki nem mondta:

"Látom a fájdalmadat."

​Mi a megoldás?

(Ahol a tanításaitok összeérnek)

​-Máté Gábor szerint a gyógyulás útja a compassionate inquiry, vagyis az "együttérző feltárás". Ez pontosan az, amit én is javasolok:

​Jelenlét: Nem megoldani kell a gyerek baját, hanem vele lenni benne.

​Önvizsgálat: A szülőnek először a saját traumáit kell látnia, hogy ne örökítse tovább a "ne érezz semmit" mintát.

​Kapcsolódás: A gyógyulás nem egy tablettától jön, hanem attól, ha végre valaki (vagy saját magunk) ítélkezés nélkül meghallgatja a belső gyermekünket.

​"A gyermek nem attól traumatizálódik, ami történik vele, hanem attól, ami NEM történik meg: az együttérző tanú jelenlétének hiányától."

- Dr. Máté Gábor -

​Barátom, a tudomány és a lélekismeret itt kezet fog. Amit én 40 éve tanítok a gyakorlatban, azt a modern pszichológia legnevesebb alakjai ma már kutatásokkal támasztják alá.

​Sokan kérdezitek, miért tartom ezt ennyire fontosnak. Nem csak én mondom ezt: a világhírű Dr. Máté Gábor munkássága is pontról pontra igazolja azt, amit évtizedek óta tanítok nektek.

​Az authenticitás feladása: Máté Gábor szerint a gyermek legnagyobb tragédiája, ha választania kell a szeretet (kötődés) és a saját igazsága (érzései) között. Ha anya vagy apa csak akkor mosolyog, ha a gyerek nem sír, a kicsi feladja önmagát. Ez az önbizalomhiány bölcsője.

​A tudatalatti börtöne: Amit én 95%-os programnak hívok, azt a tudomány az idegpályák fejlődésének nevezi. Ha gyermekként nem kaptál együttérzést, az agyad „túlélő módra” áll át. Felnőttként ezért menekülsz munkába, evésbe vagy kontrollmániába – pont, mint az apa, aki csokit nyom a síró kislány kezébe.

​A hiányzó tanú: Ahogy Máté Gábor mondja: a trauma nem az, ami történik velünk, hanem az, hogy magunkra maradunk a fájdalommal.

​Üzenetem az Édesanyáknak és Édesapáknak

​Kedves Édesanyák!

-Ti vagytok az érzelmi biztonság tükrei. Ne féljetek a gyermek viharaitól! Ne akarjátok azonnal „megjavítani” őt. A legnagyobb ajándék, amit adhatsz, a jelenléted. Mondd neki: "Látlak, itt vagyok veled a fájdalomban is." Ebből épül a rendíthetetlen önbecsülés.

​Kedves Édesapák!

-Ti mutatjátok meg a világhoz való kapcsolódás erejét. Az igazi férfierő nem az érzelmek elfojtásában rejlik, hanem abban, ha mertek sebezhetőek lenni. Ha a gyermek azt látja, hogy apa is hibázhat és apa is érezhet, akkor ő is merni fog élni. Ne „katonákat” neveljetek, hanem önazonos embereket!

​A gyógyulás útja!

​-A tudatalatti programja felülírható. De ez nem a gyereknél kezdődik, hanem nálunk. Amíg mi magunk nem guggolunk le a saját belső gyermekünkhöz a padon, addig a fiunknak vagy lányunknak is csak csokit (pótcselekvést) fogunk adni a kezébe.

​Álljunk meg egy pillanatra. Figyeljünk. Legyünk jelen. Mert amikor egy szülő képessé válik az együttérzésre önmagával és a gyermekével, ott egyszerre két generáció gyógyul meg.,,

 

Élőkönyvtár című könyvemből részlet.

Szerzői joggal védett!

Szerző: Shizel Fehérvári Judit Holisztikus Terapeuta-író

 

 

#pszichológia #tudatalatti #neuroplaszticitás #mályvacukorteszt #sztoicizmus #kognitívterápia #érzelmiszabályozás #DrMátéGábor